2014. okt 28.

Mussolini bunkere Rómában

írta: Hetedhétország Malac
Mussolini bunkere Rómában

A villában lakott Mussolini 1922 és 1943 között, azaz uralma nagy részében. Az épület ma már múzeum, ahol a látogatók testközelből szemlélhetik meg, hogyan élt a fasiszta Olaszország teljhatalmú ura. Amint Mussolini rádöbbent, hogy a háború irányítása kicsúszhat a kezei közül, az idő pedig ellene dolgozik, a Duce azon kezdte törni a fejét, hogy miként tudná saját és családja testi épségét megvédeni a bombázásoktól.

003_mussolini_1.jpg

003_mussolini_2.jpg

Ezért óvóhelyet építtetett a villában, így az épület alagsorát bunkerré alakították.

003_mussolini_3.jpg

003_mussolini_4.jpg

Mussolini attól tartott, hogy a szövetségesek gázbombát vetnek be ellene, ahogyan azt korábban ő is tette az afrikai hadjárat során. Ennek érdekében hermetikusan záródó ajtókat szereltetett az új óvóhelyre, s egy sugármentesítő termet alakíttatott ki, amely a kémiai anyagoknak a bőrről való eltávolítására szolgált.

003_mussolini_5.jpg

003_mussolini_6.jpg
A Duce ezzel sem volt elégedett, ezért még egy bunkert építtetett, ezúttal több méter mélyen a földben, a villa alatt. A munka azonban lassan haladt, Mussolini naplójában arról a félelméről írt, hogy a szövetségesek szorítása miatt nem tudják idejében befejezni a bunker építését. Mussolininak igaza lett: a bunker nem készült el 1943-ra, mikor a Ducét Rómában a király július 24-i parancsára letartóztatták.

003_mussolini_7.jpg

003_mussolini_8.jpg

Ha még többet akarsz megtudni, a cikk itt folytatódik.

További hihetetlen élmények a www.hetedhetorszag.hu oldalon.

Szólj hozzá

Róma Olaszország Mussolini Duce Bunker